Konfliktushelyzetek és megoldásuk

Egy korábbi kiadvány, a Különút válási kalauz reinkarnációjaként újabb folyóirat indult, amelynek az a címe: Párkapcsolat, alcíme szerint pedig konfliktuskezelő magazin. A szerkesztőbizottság elnöke dr. Kardos Ferenc pszichológus, vele beszélgetünk.

- Tulajdonképpen milyen szándék hívta életre ezt a lapot?
- Az a tapasztalatunk, hogy a házasságok sokszor azért bomlanak fel, mert az emberek nem tudják a konfliktusaikat kezelni. Úgy gondolják, ha megjelenik a konfliktus - ami persze olyan helyzetben, amikor két ember találkozik mindig jelen van -, akkor már mindjárt vége van a kapcsolatnak. Úgy éreztük, hogy azt a konfliktuskezelést, amit mi a gyakorlatban nyújtunk a szülőknek, azt le kellene írni és meg kellene magyarázni ebben a lapban: hogyan kell megmenteni a házasságot, hogyan kell párt választani, hogyan kell kulturáltan felbontani egy házasságot úgy, hogy a gyerek ne sérüljön. Elsősorban a gyermekek érdekében írjuk a lapot, de mindenkinek szüksége lehet egy ilyen konfliktuskezelő magazinra, mert vagy házasodik, vagy párt választ, vagy éppen válik valaki.
- Ez egy érdekes feltételezés, mert a lap címében az szerepel, hogy párkapcsolat, az alcímében pedig szinte az ellenkezője: konfliktuskezelő magazin. Mintha a párválasztás vagy bármiféle személyes kapcsolat - különösen, ha az házastársi vagy együttélési kapcsolat - rögtön konfliktusokat feltételezne.
- Éppen a napokban mondta Buda professzor, aki mentorunk s egyben nagyon fontos szerzőnk, hogy ő is egy ilyen visszajelzést kapott, miszerint ellentétesnek látszik a címpár. Bár ő nem értett vele egyet (mint ahogy én sem), hogy ez ellentét, hiszen éppen ezt akarjuk sugallni, hogy a párkapcsolatban jelen van a konfliktus is, és ezt kezelni kell. Tehát nem azért válnak az emberek, mert konfliktusos a kapcsolatuk, hanem azért, mert nem tudják kezelni azt. Szándékosan, talán provokatívan tettük egymás mellé címszavainkat, hogy szokják meg ezt a gondolatot; a konfliktus az nem probléma, az építő jellegű lehet, a konfliktus megoldása előbbre viszi, magasabb szintre emeli a kapcsolatot.
- Ezek szerint a párkapcsolat nem feltétlenül harmóniát fejez ki, hanem inkább konfliktust?
- Igen, mert akkor élő egy kapcsolat, hogyha az konfliktusok és azok megoldásának sorozata, folyamata. Nagyon sok a frusztráció a mai életben, az emberek nagyon feszültek és nem bírnak már többet elviselni a sok-sok feszültségből, ezért hajlamosak olyan párt választani maguknak, aki ugyanazt mondja, mint ők. Félnek attól, hogy tükröt kapjanak. Miközben szinte vadászni kellene azokra a tükörtartó partnerekre, akik kritikát mondanak, akik az egyéniségünket azáltal fejlesztik, hogy megmondják a véleményüket.
- A súrlódások visznek előbbre.
- Igen.
- Érdekes ez a megközelítés már csak azért is - miként az elején említettem -, hogy ez a folyóirat egy korábbi kiadvány, a Különút reinkarnációja, amelynek az alcíme válási kalauz volt, mintha nem a kapcsolatteremtéshez, hanem az elváláshoz kínálna különféle jó tanácsokat.
- Ez pontosan így volt. Egyszer, az újságárusnál próbaképpen kértem egy lapszámot saját kiadványunkból, a Különútból. Miközben az eladó valahonnan az alsó polcról előkereste a lapot, a társa megjegyezte: "Mi van, ilyen nagy a baj, már erre van szükséged?" S akkor belegondoltunk, hogy tényleg, ez így elég negatív - tele is volt akkor a lap negatív, szomorú történetekkel -, s azóta váltottunk. A mostani szám már egy pozitívabb megfogalmazású, másrészt arra törekszünk, hogy a jövőben azokat a cikkeket gyűjtsük össze, amelyekben arról van szó, valaki hogyan oldotta meg konfliktushelyzetét.
- Egyébként a lap cikkeinek javarészét most is a válás körüli és a válás utáni események és jelenségek töltik ki. Tehát úgy látszik, ettől nem nagyon lehet szabadulni.
- Igen, ez így van, de jobb a helyzet, mint a statisztika mutatja, mert úgy néz ki, hogy a házasságoknak nagyjából a fele bomlik fel, múltkor azonban beszéltem egy bíróval, aki szerint csak a válások öt százaléka zűrös igazán, s ezekről hallunk mindig. Erről a bíróságon, gyámhatóságon megjelenő öt százaléknyi ügyről szólnak az újságcikkek. S ha azt vesszük, hogy a házasságoknak csak a fele végződik válással és ebből csupán öt százalék problémás, akkor az emberek nagy része mégiscsak érti és megoldja a problémáját. Ezt szeretnénk, ha elmondanák, megírnák lapunknak. Ezért indítottunk vitát Buda professzor cikke nyomán a házasságok minőségéről, arról, milyennek kellene lenniük a párkapcsolatoknak, hogyan látják ma ezt a kérdéskört, ki, milyen megoldást javasol. Másrészt pályázatot is hirdettünk Így váltunk, így szakítottunk mi címmel, ahová ugyancsak ebben érintett olvasók írásait várjuk. A korábbi felhíváshoz képest azzal a módosítással, hogy nemcsak válságba jutott kapcsolatokról várunk tudósítást, dokumentumokat, hanem a megjavultakról, illetve a megoldott konfliktushelyzetekről is.
- Térjünk vissza oda, hogy a házasságokban rejlő konfliktusok feloldásának egyike mégiscsak a válás. De a bírósági esetek is azt mutatják, hogy az igazi konfliktushelyzetet maga a válás hozza.
- Igen, mert ott az érdekek ütköznek, és a konfliktushelyzeteknek egy olyan eszkalálódása tapasztalható mostanában, és annyira elmérgesedettek, elhúzódóak ezek a konfliktusok, hogy ez az igazi ártalom. S ilyenkor, amikor már nincs kommunikáció, akkor kell jöjjön a segítség, ami tulajdonképpen egy új tudomány, a mediáció (közvetítés), amit a mi Kapcsolat Alapítványunk is naponta végez ügyeletein. Tehát amikor az ügyben nem érintett harmadik fél, egy szakember levezeti a megegyezéshez vivő tárgyalást a két konfliktusban lévő fél között. Akik sok esetben már nem is beszélnek egymással, vagy már le sem lehet őket ültetni egy helyiségben, hanem csak külön szobában, s úgy kell nekünk, mediátoroknak az ajánlatokat vinni, egyeztetve közvetíteni a párok közt. Az az érdekes, hogy ki tudjuk bányászni ebből a vitából azokat a pontokat, amelyek alapján mindkét fél úgy érzi, hogy az érdeke képviselve van, és mindkettő győztesként áll fel. Tehát nem a múlttal foglalkozunk, hogy kinek van igaza, meg hogyan kezdődött ez az egész konfliktus, hanem a mostani problémával és a megoldásával.
- Ez általában a két felnőtt kapcsolatára vonatkozik, vagy döntő érvként kerül bele a gyerekről való gondoskodás?
- A két felnőttel tárgyalunk egy harmadik fél, a gyermek érdekében. Gondoljunk arra, hogy például kamaszkorban milyen fontos, hogy mind a két szülő ott legyen, amikor a gyerek majd lázadni fog. Ilyenkor egy válás után átmenetileg, esetleg átmegy a másik szülőhöz, de mégsem az utcán, nem a galeriben fog kikötni, hogy ott keressen egy "tekintélyszemélyt" magának, hanem megmarad neki az apja, vagy a nagyszülők vagy az unokatestvér. Tehát a válás akkor rossz a gyereknek, ha megszakadnak a kapcsolatai, amiket pótolni igyekszik valamivel. Hirtelen légüres térbe kerül, és ekkor jönnek a devianciák, ekkor jön majd a drog meg az alkohol vagy a bűnözés.
- Sokszor azt gondolná az ember, hogy egy külső személynek a beavatkozása, jelenléte inkább mérgezi a meglévő problémákat. Sokan vannak úgy, hogy köszönik szépen a jó tanácsokat: részint szükségük van rá, ugyanakkor nem fogadják meg, vagy nem is tudják megfogadni, hiszen aki a tanácsokat adja, legyen az akármilyen ismerős, a saját személyiségéből, a saját problémaköréből indul ki. Más személyiség nyilván másként viselkedik ugyanabban a szituációban.
- Igen, s mivel az embereknek ez a tapasztalatuk, nehéz ilyenkor a közvetítő dolga, mert azt hiszik, hogy a mediációnál is ilyesmiről van szó. Akik akár pszichológusból, akár jogászból lettek mediátorok, azoknak is nehéz ezt az új szerepet elsajátítani. Hogy nem segítője vagyok...
- Nem kifejezetten tanácsokat adnak...
- Nem, egyáltalán nem, hanem azt szeretném, hogy ő maga értse meg, hogy neki mi a problémája, ki tudja fejezni azt. Meg kell hallgatnia a másikat, reagálnia kell rá, meg kell keresni a közös és a saját érdekeket, és ezt az egészet úgy megélni, hogy ő képes a másikkal történő megegyezésre.
- Ez akkor nem olyasfajta szerepkör, mint az ügyvédeké. Nem egyszer hallani olyan megoldásokról, amikor elmentek a felek az ügyvédhez, ki-ki a sajátjához, és az ügyvédek kavartak bele, mélyítették el annyira a konfliktusokat, hogy aztán gyilkos módon váltak el egymástól a házaspárok.
- Bizony, ezt tapasztaljuk mi is. Most már ugyan vannak olyan ügyvédek, akik elküldik hozzánk az ügyfeleiket, de nagyrészt még ellenérdekűek ebben a dologban, mert ha mi megoldjuk a konfliktust egy egyezséggel, akkor vége a pernek, s akkor számukra oda a pénzszerzési lehetőség. Nyugaton valahogy másként van ez. Angliában jártunk, s azt tapasztaltuk, hogy ott az esetek 85 százalékát az ügyvédek küldik a mediátorokhoz, nem tudom, miként érdekeltek ebben.
- Bár én épp' amerikai filmekben láttam ilyen eseteket, ahol az ügyvédek heccelték a feleket a "gyilkosabb" megoldás irányába.
- Az egy más terep. A konfliktus megoldásának több szakasza lehet, nálunk a tárgyalás és a bíróság között van a mediáció, a közvetítés, amikor még a döntés az övék, nem a bíróra bízzák. Ezt szeretnénk elterjeszteni, ezt a demokratikusabb, kulturáltabb formáját a konfliktusok lerendezésének. A mediációnak egyébként üzleti és más területei is vannak, mi kimondottan a családi, a válási mediációban dolgozunk.
- Mennyire súlyos ez a problémakör a világban és nálunk, Magyarországon? Mit tükröznek a különféle kutatások, felmérések?
- Úgy látom, mindenhol egyformán súlyos a helyzet. Jellemző, hogy Amerikából indult ez az egész, de Nyugat-Európában is szinte minden országban vannak már mediátorok. Egyezik a tapasztalatunk a nyugati kollégákéval, és a szakirodalom szerint is mintha az értelmiségiek hajlamosabbak lennének arra, hogy a legkülönfélébb csapdákat állítsák egymásnak, amikor válnak. Az összes kreativitásukat, intelligenciájukat bevetik a dologba. A mi ügyfeleink is legtöbbször magasan képzett emberek; mérnökök, orvosok meg művészek. Néha érthetetlen, hogy azok, akik szakterületükön nagyon jó teljesítményt nyújtanak és nagyon tekintélyes emberek, jó eredményeik vannak, egészen másként viselkednek a mindennapokban. Így például egy házassági konfliktusban ugyanazok a brutalitások és szélsőséges helyzetek adódnak esetükben, mintha teljesen tanulatlanokról lenne szó. Pedig pszichológiai műveltségük is van, mégsem tudják alkalmazni.
- Nem nagyon érthető, de mégis, mi lehet a magyarázata ennek?
- Azt hiszem, ezek az emberek nagyon fontosnak tartják az önérvényesítést, nagyon érzékenyek, és az önértékelésük talán a nagy versenyben sérülékenyebb. S amikor jönnek a kritikák a másik fél részéről, azt nem pozitívan fogják föl, hanem saját önérvényesítési törekvésük akadályaként, szabadságuk korlátozásaként élik meg. És annyira fontosnak tartják ezeket a jogokat, hogy alantasnak vélnek egyféle alkalmazkodói magatartásmódot. Pedig egy házasságban alkalmazkodni kell a partnerhez. Nyilvánvaló, hogy párkapcsolatban akkora szabadságuk nem lehet, mintha egyedül élnének. Persze ha valaki egyedül él, akkor nincs konfliktus sem, de az elég nagy ár... Tehát a kritikát nem tudják elviselni a szóban forgó értelmiségiek, s ilyenkor aztán megy a harc, s a gyerekekre sincsenek tekintettel.

Osgyáni Csaba
(Kossuth Rádió, Szemle)