Egy hajóban...
Kapcsolatedzés kezdő pároknak

Nyár, napsütés, víz, kenuk a Dunán. Fiatal pár veszekszik az egyikben: "Már megint mit csinálsz? Állj le, kiszállok!" Pedig "csak" a Hunyadi ment el mellettük. De ezeket a hullámokat már nem bírta ki a kapcsolatuk.
Egy csónakban... Hányszor használjuk ezt a kifejezést, amikor az egymásrautaltságot szeretnénk kifejezni, amikor jelezni szeretnénk, hogy közös az érdekünk, a célunk, egyik a másikunk nélkül semmire sem megy, együtt viszont mindketten nyertesek lehetünk. Nem erről szól egy párkapcsolat?
Szentendre fölött járunk, esteledik, ki kellene kötnünk, táborhelyet keresünk. Egy család már megelőzött. A gyerekek száraz fát gyűjtenek, a szülők most készülnek a vacsorához, a sátor már áll. Mindenki tudja a dolgát. Ez már régi hajó.

Évek óta figyelem az egy csónakban evezőket, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez a helyzet nagyon jól modellálja a páros működését. Egy kenu jön felfelé. Az első ülésen egy bombázó napozik, lapátja sincs. Párja egyedül húz, de jól bírja. Később, amikor mi is felkerekedünk, ismét látjuk őket. A hercegnő most már a parton élvezi a napsütést, a férfi egyedül pakol ki a kenuból. Ez is egy harmónia.
Egy másik páros egyformán lapátol, azért a fiú kormányoz. "Cserélünk!" - szól a lány, és erre a vezényszóra egyszerre veszik át a lapátot a másik kezükbe. Jó tempóban haladnak, minden mozdulatukban együtt vannak.
A partról nézve egy kis délutáni csónakázásnak tűnik a dolog, de folyón, sodrásban, éles köveket rejtő partszakaszon, nagy hajóforgalom mellett ez a közös szórakozás bizony próbára teszi a pár együttműködési képességét. Vannak helyzetek, amelyek megmutatják, mennyire bízunk meg egymásban, ha baj van. Hogyan hozzuk a döntéseket, hogyan oldjuk meg a problémákat, mit teszünk, ha váratlan helyzetbe kerülünk, hogyan viselkedünk társunkkal szemben, ha éles helyzetben hibázik, vagy mi ijedünk meg egy szituációban. Hogyan működünk, ha az átlagosnál nagyobb erőfeszítést igényel a feladat, ha kudarcot vallunk egy nehéz szakaszon.
Én most nem a vadevezősökről beszélek, ott ez fokozottan érvényes. Egy sima dunai egyhetes együttlétet javasolok minden párosnak, akik kapcsolatuk elején tartanak, és szeretnének belelátni ennek a kapcsolatnak a jövőjébe. Egy Szentendrei sziget körüli út után sokkal többet fogunk tudni egymásról, mintha egy évig jártunk volna együtt. Egy ilyen út során rengeteg döntési helyzet adódik: Mit vigyünk magunkkal? Mikor induljunk? Hol, és hogyan tegyük vízre a kenut. Melyik ágban induljunk el? Melyik oldalon haladjunk? Milyen messze a parttól? Milyen gyakran, és hol kössünk ki? Mennyi ideig pihenjünk? Hány kilométert tegyünk meg egy nap? Főzzünk, vagy konzervet együnk? Mit együnk? Hogyan osszuk meg a feladatokat menet közben? Ki figyeli a víz fodrozódását, a vízfelszín alatti kövekre ügyelve? Ki nézi a térképen a sodorvonalat és a keresztgátakat? Kinek a dolga a hátulról közeledő hajókra ügyelni? Mind-mind megannyi konfliktus-lehetőség, amely megmutatja, konfliktuskezelő képességünket. Egy sziget csúcsánál nagy hajó bukkan fel a másik ágból, vészesen közel, hátulról, azonnal rá kell fordulni a hullámokra. Megbízunk-e a kormányosban, vagy mi is "besegítünk" a vezetésbe?
És a kemping. Nyitott könyv. Belelátunk mások életébe, amely óhatatlanul felszínre hozza és ütközteti nézeteinket a családi életről, gyereknevelésről, elveinkről, a helyes-helytelen fogalmáról. Mi az álláspontunk abban a kérdésben, amit látunk: pl. apa, anya nyugodtan pihennek, könyvet olvasnak a parton, miközben a kétéves és ötéves gyermekeik a Dunában fürödnek. Vagy egy másik szituáció: két testvér veszekszik, a szülők nem szólnak bele. Az ilyen helyzetek érzelmileg érintenek bennünket, és óhatatlanul kifejtjük nézeteinket a látottakról partnerünknek. Jó alkalom ez arra, hogy ezeket megbeszéljük. Ha csak a saját gyermekünk megszületése után derülne ki, hogy homlok egyenest ellentétesek a nézeteink fontos kérdésekről, nem lenne szerencsés.
Egyébként a konfliktusok száma annál nagyobb, minél kezdőbbek vagyunk a kenuzásban, vadkempingezésben és a vízi túrázásban, illetve minél fárasztóbb nap van mögöttünk. A helyzetek élesebbek, a problémák nagyobbak, tehát még jobban modellezik az élet "viharait", amit együtt kell majd átvészelnünk. Jobban kipróbálhatjuk a jóban-rosszban ellentétpár második részét. Keresnünk kell azokat a helyzeteket, amelyekben megmérettetik a kapcsolatunk, mégpedig a kapcsolat elején. Hiába járunk együtt ugyanis akár egy évig is, ha ezalatt csak a "jóban" voltunk együtt, kellemes szórakozóhelyekre jártunk, jó társaságban, és nem próbáltuk ki, milyen az: nehéz helyzetben kettesben lenni.
A kenu-túra csak egy a sok lehetőség közül, amikor próbára tehetjük kapcsolatunkat. Egy sor olyan felismerésre tehetünk szert ezekben a helyzetekben, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy ha problémahelyzetek megoldásában egymásra vagyunk utalva, döcög ez az együttműködés, vagy egyáltalán nem tudunk egymásra hangolódni. Nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy ezek az élmények megerősítik kapcsolatunkat, a nehéz helyzetekben még jobban összekovácsolódunk. E szigorúan kétszemélyes egyhetes összezártság alatt társunk megismerése és saját önismeretünk szempontjából is fontos tapasztalatokat szerezhetünk ahhoz, hogy dönteni tudjunk kapcsolatunk jövőjét illetően.
Milyen szép lenne, ha ilyen lélektani, párkapcsolat-edzési indítékból lendülne fel újból a Római parti vízi élet, sőt a második fokozatban, haladóknak a rábai is. Nyáron mi is edzünk, figyelni fogok. Hajrá szerelmesek!

Dr. Kardos Ferenc

PÁRKAPCSOLAT konfliktuskezelő magazin 2005/I-II.