Válás-párválasztás-házasság-házassági konfliktusok. Igen, így, ebben a sorrendben, mert így természetes. Minden új kapcsolat az előző felbomlásával kezdődik. A (le)válással. Már az első szerelem is. A szülőről való leválással. Ha ez az első válás nem sikerül, nem lesz hosszú életű az utána következő kapcsolat. És később is. Vajon amikor párt választunk, tanulunk-e az előző kapcsolatunkról való (le)válásunk tapasztalataiból, elemezzük-e szerepünket abban, ahogyan az a kapcsolat véget ért, vagy ugyanazzal a lendülettel vetjük bele magunkat az új kapcsolatba?
Pedig ilyen önismereti gyakorlatok után érdemes csak rászánni magunkat a házasságra, amely azért még ma is azzal a szándékkal köttetik, hogy "ez a kapcsolat lesz a végső." A kapcsolatból azonban könnyen harc lesz, mely újabb leválást eredményez. Igazuk lenne azoknak a pszichológusoknak, akik könyveik fejezeteinek sorrendjével (párválasztás, házasság, házassági konfliktusok, válás) azt sugallják, hogy a párkapcsolatok vége a válás?
Szó sincs róla. Minden együttjárás, együttélés nagyszerű lehetőség arra, hogy megismerjük magunkat, visszajelzést, kritikát kapjuk arról, hogyan viselkedünk a különböző párkapcsolati szituációkban. Ha azonban a visszajelzéseket nem így fogjuk fel, hanem személyünk elleni támadásnak, szabadságunk korlátozásának, egyéniségünk, önmegvalósításunk kibontakozását akadályozó akcióknak, akkor nem csinálunk mást, mint törékeny énképünket védjük körömszakadtáig. Fejünket a homokba dugva vajmi keveset tudunk meg magunkról, és maradék önértékelésünket védve idejekorán lelépünk a számunkra kellemetlen színtérről.

Tapasztalatom szerint a mai válások javarésze ilyen motivációk alapján jön létre. Amikor párt választunk, rendszerint azzal szeretünk együtt lenni, aki ugyanazokat a tulajdonságokat értékeli bennünk, mint amit jómagunk is fontosnak tartunk. Aki nem okoz konfliktusokat azzal, hogy naponta tükröt tart nekünk, és szembesít a hibáinkkal
Két veszély is leselkedik ilyenkor a házaspárra. Ha kapcsolatuk kezdetén valóban nem is látnak kifogásolnivalót a másikban, évek, évtizedek múlva óhatatlanul észreveszik ezeket. Ha valamelyikük ekkor "menet közben" vált, és megjelenik az eddig szokatlan kritikus hang, lehet, hogy a másik fél ezt támadásnak, elhidegülésnek, a kapcsolat megromlásának értékeli, és eszerint reagál, ami tényleg megronthatja a kapcsolatot.
A másik változat rosszabb. Amikor a pár úgy köt házasságot, hogy az együttjárás időszakában, bár látják egymás hibáit - egyben érzékelik a másik gyenge önértékelését is - a kapcsolatot nem akarják veszélyeztetni azzal, hogy őszinte visszajelzéseket küldenek a másik viselkedéséről. Az esküvő után azonban felszabadulnak a gátak, és beláthatatlan következményei lehetnek a megváltozott, eddig ismeretlen viselkedésnek.
Tulajdonképpen akkor tennénk jót magunknak, ha vadásznánk azokat a partnereket, akik normális, egészséges kritikával szemlélnek bennünket, és véleményüket nem is titkolják. Kincs az ilyen férj, vagy feleség. Ingyen pszichológus a nap minden percében. Csak nem kell félni a vitáktól, a konfliktusoktól. Az ilyen párok folyamatosan fejlődésben tartják egymást, tovább maradnak fiatalok.
Az élő kapcsolat nem más, mint konfliktusok keletkezésének és megoldásának folyamata. A konfliktus nem a házasság megromlását, a válás előszelét jelenti. Az emberek nem azért válnak, mert konfliktusos a házasságuk, hanem azért, mert nem tanították meg őket arra, hogy mit kell kezdeni a konfliktussal. Azt hiszik, hogy az valami rossz, kerülendő dolog. Számtalan elvált szülővel találkoztam, akik olyan ügyek miatt váltak el, ami mások házasságában természetes, mindennapi, keletkező és együtt megoldott konfliktus.
A legnagyobb hiba, ha valaki egy konfliktusra úgy reagál, hogy azonnal keres egy másik partnert, mert azt hiszi, hogy vele konfliktus nélkül tud együtt élni. Két szabad ember között ez elképzelhetetlen. Ma már nehéz olyan partnert találni, aki egyéniségét teljesen feladva, jólfizetett rabszolgaként kiszolgálja minden igényünket, és nem mond véleményt rólunk.Ha mégis találunk ilyen partnert, vesztettünk. Meg fogja ásni egyéniségünk sírját.
Tehát tanuljunk (le)válásainkból, tapasztalatait használjuk fel új kapcsolataink létesítésekor, és ne féljünk a házassági konfliktusoktól sem, mert ettől fejlődünk, és ezek megoldásai erősítik a házasságot. A válás konfliktusmegoldási képességünk gyengeségét bizonyítja.

dr. Kardos Ferenc