Hozzászólás az ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV KONCEPCIÓJÁHOZ (megjelent a Családi jog 2008.júniusi számában)

A Polgári  Törvénykönyv harmadik könyvében, a Családjogban üdvözlendő az  a szemlélet, hogy a szülők felelősségét helyezi a középpontba, és elsődleges szerepet szán a szülők megállapodásának a szülői felügyelet gyakorlása területén. Nagyon fontos, és a családtagok közötti feszültséget csökkentő hatású változás, hogy az Európa Tanács Miniszteri  Bizottságának a családi közvetítésről szóló ajánlásának megfelelően (amely még 1998-ban készült!) 1O év után most felzárkózhatunk a legfejlettebb nyugat európai országok mellé. Ez azt jelenti, hogy nemcsak felajánlhatja, hanem kötelezővé is teheti a bíró a mediációt, ha a szülők az egymás elleni háborúban képtelenek kettesben leülni és megbeszélni a gyermekükkel kapcsolatos fontos kérdéseket. A bíró által elrendelt „fegyverszünet”, és a kötelező mediáció lehet a megoldás ezekben az esetekben. Még előremutatóbb azon törekvés, hogy váláskor először mediációval próbálkozzanak a felek, és csak ennek sikertelensége esetén válasszák a pereskedést. Nagyon hatékony alkalmazását láttuk ennek 1999-ben Angliában. A mediátorok az esetek 85-9O százalékában eredményesek voltak, és csak a fennmaradó esetek kerültek bíró elé.  

Az AJÁNLÁS fontosnak tartja azt is, hogy a gyermekvédelmi közvetítő a gyermek mindenek feletti érdekét tartsa elsődlegesnek, és  a szülőket is rá kell vezetnie,  hogy erre koncentráljanak a tárgyalás alatt.

Szintén lényeges eleme ennek az ajánlásnak, hogy gondot kell fordítani a családi mediátorok kiválasztására, megfelelő kiképzésére, és a szakmai színvonal folyamatos kontrolljára. Minderről az államnak kell gondoskodnia.

Ezzel szemben nálunk az a helyzet, hogy a közvetítői törvény nem ír elő semmiféle képzési kötelezettséget a közvetítői listára való felkerülés kritériumaként. Mint tudjuk, bárki lehet nálunk mediátor, aki bármilyen típusú felsőfokú végzettségének megfelelő 5 éves gyakorlatot, és büntetlen előéletet tud felmutatni. . Ezt a 2OOO fős listát használják a gyámhivatalok, és a bíróságok is. Úgy gondoljuk ezen sürgősen változtatni kell, megfelelő kiválasztás és kiképzés nélkül ne vállalhasson senki  közvetítői munkát olyan ügyekben, ahol gyermekek sorsáról van szó.

Hiányoljuk, hogy a Családjogi Könyv nem ajánlja a kapcsolatügyeletek szolgáltatását, miközben országos hálózat, kidolgozott protokoll áll rendelkezésünkre. A legnehezebb kapcsolattartási ügyek rendezésére felkészített, segítő alapdiplomával, gyermekvédelmi gyakorlattal, és akkreditált mediációs képzettséggel rendelkező közvetítők dolgoznak a 15 éves hálózat közel 6O egységében, zömmel a gyermekjóléti központokban és a gyermekjóléti szolgálatokban. (Sajnos a  149/1997. (IX. 10.) Korm. Rendeletben és a közvetítésről szóló 2002. évi LV. tv-ben szabályozott működésünk nincs szinkronban a már korábban bevezetett és bevált gyakorlatunkkal. A gyermekvédelem területén alkalmazott közvetítői eljárásnak ugyanis bizonyos esetekben - illetve a kapcsolatügyelet módszerében mindig- kötelezőnek kell lennie. Ezért  a családi mediációt, a gyermekvédelmi közvetítést, külön törvényben kellene szabályozni mert a gyakorlat ütközik a közvetítésről szóló 2002. évi LV. tv. által előírt önkéntességgel.)

A problémás kapcsolattartási ügyek megoldásával foglalkozó kapcsolatügyeleteink minden esetben a két szülő közötti mediációval kezdik a munkát, és  a szülők csak  írásbeli megállapodás után vehetik igénybe a szolgáltatás által nyújtott semleges találkozási helyet. A megállapodásnak tartalmaznia kell a kapcsolattartás legapróbb részleteit is. A szülő-gyermek kapcsolatépítés a gyermek biztonságának állandó figyelemmel kísérése mellett fokozatosan történik, és a következő kapcsolattartási szintre lépést újabb mediációs tárgyalás és megállapodás előzi meg. A kapcsolatügyeletek még azokban az esetekben is eredményesen alkalmazzák a mediációnak a sétáló(ingázó) változatát a gyermek mindkét szülőhöz való jogának érvényesítése érdekében, amikor más mediátorok a mediáció alapszabályaira hivatkozva elutasítják a közreműködést. Felfogásunk szerint a családon belüli erőszakot is konfliktus előzte meg, amely a felek közötti játszmáknak köszönhetően a végletekig kiéleződött. Nemegyszer előfordul, hogy sétáló mediáció és eredményes, a felek által betartott megállapodás után a következő alkalommal már egy asztalhoz ültethetők a szülők.

Fontos, és jó irányú változásnak ítéljük, hogy nemcsak a bíróság, hanem a gyámhatóság is elrendelheti a kötelező mediációt. A Könyvnek szabályozni kellene a kapcsolatügyeletek és a bíróságok és gyámhivatalok partneri kapcsolatát, valamint védelmet kellene nyújtani a kapcsolatügyeletekben alkalmazott módszerhez való kompetenciájukhoz. Ez az új szolgáltatás nem tud működni, ha nem egyenrangú félként kezeli a bíróság és a gyámhivatal. Utasítások végrehajtására nem alkalmas, mert ezzel a hatóság beleszól az ott dolgozó szakemberek kompetenciáját képező hatékony módszertani folyamatokba. Szükségesnek tartjuk a kapcsolatügyelet, mint a bíróságokat és gyámhivatalokat segítő gyermekvédelmi szolgáltatás nevesítését, és a három résztvevő közötti kapcsolat szabályozását. A Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége (MAKAMOSZ) a törvénymódosítás végleges kidolgozásának folyamatában mindenképpen szeretne részt venni.

A kapcsolattartási jogról szóló 3:18O.§ ban hiányoljuk , hogy nem eléggé hangsúlyos a szülők  kötelessége. Ebben a kérdésben a Kapcsolat Alapítvány álláspontjával értünk egyet:

„Támogatjuk, hogy a Koncepció növelni kívánja a különélő szülőnek a gyermekei irányában fennálló jogait, és védeni kívánja a gyermek kapcsolatát különélő szülőjével. A gyermek mindenek feletti érdeke azonban azt kívánná, hogy ebben a kérdésben a Koncepció a különélő szülő jogai helyett a szülő kötelességére tegye a hangsúlyt. 15 éves tapasztalatunk szerint ugyanis a szülő –gyermek kapcsolat nemcsak azért szakad meg, mert a gondozó szülő megakadályozza a kapcsolattartást, hanem elsősorban azért, mert a különélő szülő „nem él” kapcsolattartási jogával. A sajtó hangos azoktól az ügyektől, amelyekben ennek a jognak a megakadályozásáról van szó, de senki sem foglalkozik azzal a 6O %-al, ahol a válás utáni szülői játszmák következtében „eltűnik” a különélő szülő. Ha a gondozó szülő nem szorgalmazza a kapcsolattartást a gyámhivatalnál, a hivatal  nem figyelmezteti a távol élő szülőt kötelességére és a gyermek jogára, illetve a gondozó szülőt azon kötelességére, hogy biztosítsa a  gyermek rendszeres kapcsolattartását a másik szülővel. Így a gyermeknek az a joga, hogy mindkét szülőjével rendszeres, élő kapcsolata legyen, azon múlik, hogy szülei óhajtják-e biztosítani ezt a jogot. Vagyis a gyermek mindenek feletti érdeke nem érvényesül.

 A Kapcsolat Alapítvány a szemléletváltás érdekében bevezette a „gondoskodó szülő” kifejezést a gyermeket látogató szülő megnevezésére. Ebben a kifejezésben  a jogokkal szemben a kötelesség a hangsúlyos, másrészt jelzés a gondozó szülőnek is a felelősség, és a szülői szerepek megosztására. Ha ezt, vagy ehhez hasonló megnevezést találnánk a kapcsolattartó szülőre, és ez megjelenne a jogszabályban is, ez rögzülne a köztudatban. Nemcsak látogat, tartja a kapcsolatot, ennél sokkal többet tesz, vagy illene tennie:  gyermektartást fizet, hozzájárul az iskolakezdés költségeihez, gondoskodnia kell gyermeke számára hétvégi programokról, nyaralásáról, figyelemmel kell kísérnie iskolai előmenetelét, testi-lelki fejlődését, részt kell vennie a gondozó szülővel együtt a gyermeket érintő fontos kérdések eldöntésében, az iskolaválasztásban, pályaválasztásban, vagy a gyermek egészségét érintő döntésekben. Részt kellene vállalnia azokban a gondozási feladatokban is, amelyek a gyermek fejlődése érdekében plusz feladatokat rónak a gondozó szülőre. Ilyenek a gyermek fejlődési elmaradása, vagy éppen különleges tehetsége érdekében indított különórák, foglalkozások, edzések. Ezek költségeit is közösen kellene állnia a gondozó szülővel.

 „Gondoskodó szülőként” nehezebb, és elítélendőbb felszívódni válás után, mint másodrendű, „látogató szülőként”.  A közfelfogásban így jelentősebb szerepet kapna a gyermektől távolabb kerülő szülő, csökkenne az „elvették tőle” című előítélet, kevésnek bizonyulna a havi 2x2 nap, hiszen nem csak láthatásról van szó, hanem egyéb teendőkről is.

A szülői jogokról a kötelességekre áttevődő hangsúly miatt többen meggondolnák a válást, mint a gyermeknevelési terhektől, illetve a házastárstól  való szabadulás módját, hiszen egyrészt válás ürügyén sem lehet ezeket a terheket letenni (gondoskodó szülő), másrészt válás után is együtt kell működni a volt házastárssal(a gondozó szülővel)  a gyermeknevelés terén.

Mivel a gondozó szülők nagy részétől ma még nem várhatjuk, hogy jelezze a látogató (gondoskodó) szülő passzivitását, ezért hivatalból kellene odafigyelni arra, ha a gondoskodó(látogató) szülő nem tartja a kapcsolatot gyermekével, még akkor is, ha különben fizeti a gyermektartás díjat, és ezért a gondozó szülő szemet huny e fölött. Veszélyeztető tényezőnek kellene tekinteni ezt a helyzetet, és eszerint képviselni a gyermek érdekét.(mindkét szülő felelős ennek a helyzetnek a kialakulásáért)

            Mindezekért szeretnénk felhívni a jogalkotó szakemberek figyelmét a gondoskodó szülő kifejezés használatának megvizsgálására, és a rendszeres kapcsolattartás megszakadásában vétkes felek magatartásának szankcionálására. Ma már országos hálózata van a  kapcsolatügyeleteknek, ahol erre kiképzett szakemberek segítenek a megszakadt szülő gyermek kapcsolatok újraépítésében. (www.kapcsolatalapitvany.hu)”

Ehhez kapcsolódik az az előremutató lényeges változtatás is, hogy a kapcsolattartás tartalmának a tárgyalásakor (3:182.§) a Könyv nagy súlyt fektet a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartásának a folyamatosságára. A mi felfogásunk szerint is szankcionálni kell, ha bármelyik szülő felróható magatartása miatt ez a folyamatosság megszakad. Kapcsolatépítésben jártas szakembereink vannak, akik segítenek felfedezni a gyermekükkel töltött idő nagyszerűségét az egy időre „eltűnt”szülőknek is.

Helyeseljük, hogy a törvényjavaslat nem osztja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a véleményét, hogy a 14. életévét betöltött gyermek maga legyen jogosult dönteni abban, hogy tart-e kapcsolatot a különélő szülővel, vagy sem. Tapasztalatunk szerint éppen ebben a korban nem szabad a szülőnek egyedül nekivágni a gyermek felnevelésének. Itt először a nem személyes, de rendszeres kapcsolattartási formáknak van jelentőségük, és erős pszichológiai támogatást kell adni a felbomlott család minden tagjának.

A tájékoztatási kötelezettség kérdésében (3:184. §) mi –a gyermek szempontjából értelmezve a kapcsolattartás pótlását – úgy gondoljuk, hogy akkor is pótolni kell a kapcsolattartási alkalmak elmaradását, ha a kapcsolattartásra jogosult betegsége, vagy egyéb el nem hárítható ok miatt következett be ez a helyzet. A kapcsolattartás ugyanis a gyermek joga elsősorban.

A fenti módosító javaslatok a szemléletformálás miatt lennének nagyon fontosak. Még ma is  általános jelenség, hogy a gondozó szülők saját tulajdonuknak tekintik a gyermeket, és úgy érzik, kegyet gyakorolnak azzal, ha „engedélyezik” a kapcsolattartást. A kapcsolattartásra jogosult szülők nagy része pedig egyszerűen csak saját jogával van elfoglalva, nem tudatosult benne saját kötelessége. A gyámhivatalok szankcióit kevés kivételtől eltekintve gyengének ítéljük, ami a mediátorok munkáját nagyon megnehezíti, mivel nincs olyan másik alternatíva, amellyel szemben előnyösebbnek tűnne fel a másik féllel való egyezségkötés.

Budapest , 2OO7. október 28.

                                                                                  Dr. Kardos Ferenc

                                                                                              elnök

                                                                                      MAKAMOSZ

                                                       -----------------

 Képviselők a gyermek mindenek feletti érdeke ellen?

 (Nyílt levél a parlamenti képviselőkhöz)

Mint a mediációt  Magyarországon az elsők között használó civil szervezet vezetője elismeréssel  nyugtáztam a Polgári Törvénykönyv tervezett módosítását, hogy nálunk is bevezetik végre a kötelező mediációt családi konfliktusok rendezése érdekében az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a családi közvetítésről szóló több mint tíz éves (R) 98 1.számú  ajánlásának megfelelően. Ez azt jelenti, hogy nemcsak felajánlhatja, hanem kötelezővé is teheti a bíró a mediációt, ha a szülők az egymás elleni háborúban képtelenek kettesben leülni és megbeszélni a gyermekükkel kapcsolatos fontos kérdéseket. A bíró által elrendelt „fegyverszünet”, és a kötelező mediáció lehet a megoldás ezekben az esetekben. Még előremutatóbb azon törekvés, hogy váláskor először mediációval próbálkozzanak a felek, és csak ennek sikertelensége esetén válasszák a pereskedést. Nagyon hatékony alkalmazását láttuk ennek 1999-ben Angliában. A mediátorok az esetek 85-90 százalékában eredményesek voltak, és csak a fennmaradó esetek kerültek bíró elé. Az AJÁNLÁS fontosnak tartja azt is, hogy a gyermekvédelmi közvetítő a gyermek mindenek feletti érdekét tartsa elsődlegesnek, és a szülőket is rá kell vezetnie, hogy erre koncentráljanak a tárgyalás alatt.

A mediáció (magyarul közvetítés) ősi módszer. Mindig is voltak olyan személyek, akikhez bizalommal fordultak a közösség tagjai, ha maguk nem tudták rendezni konfliktusukat. Európa pár évtizede újra felfedezte, és széles körben alkalmazza a módszert per megelőzési, perhelyettesítési szándékkal. Nálunk néhány civil szervezet kezdte bevezetni a 90-es években. A kötelező mediációt először a Kapcsolat Alapítvány által szervezett kapcsolatügyeleteken alkalmazták. Néhány haladó gondolkodású családjogi bíró irányította oda a harcban álló elvált szülőket. Ezek a szolgáltatások a gyermekek és a családból eltávozó szülő közötti kapcsolat megmentésében segítenek. Akkor van rájuk szükség, amikor  válás után a szülők konfliktusa miatt akadozik, vagy megszakad ez a kapcsolat. A gyermek mindkét szülőhöz való jogát biztosítja oly módon, hogy mediátorai a szülők közötti megállapodást segítik létrehozni, majd ennek alapján fokozatosan helyreállítják a szülő-gyermek kapcsolatot.

A mediátor egy a vitában nem érintett semleges harmadik fél, aki segít a feleknek megállapodásra jutni. Ő vezeti a tárgyalást, a múlt eseményei helyett a jelenlegi problémákra és azok jövőbeli megoldására irányítja a figyelmet.  A  témákat a konfliktusban érintettek hozzák, a döntés is az övék.  A tárgyalás írásbeli megállapodással végződik, és akkor jó, ha mindkét fél nyertesként áll fel az asztaltól. A mediáció gyors, olcsó, és fájdalommentes megoldása a családi konfliktusoknak. Emellett új vitarendezési stílust tanít: hogyan kell az érdekeinket kifejezni, hogyan kell úgy egyezkedni, hogy a másiknak is jó legyen a megoldás, és ezért önként vállalja a megállapodás betartását. Aki egyszer részt vett már sikeresen befejeződött mediációs tárgyaláson, és megtapasztalta annak légkörét, a titoktartás biztonságát, kapcsolatainak megőrzését, a feszültség csökkenését, máskor is ezt a módot fogja választani, vagy maga is megpróbálkozik az ott tanultak alkalmazásával ahelyett, hogy ügyvédet fogadjon, bizonyítékokat gyűjtsön, tanúkat állítson a másik ellen, hogy minél jobban besározza őt a bíróság előtt a győzelem érdekében.

Európában családi konfliktusokat ma már mediációval illik rendezni. Ott az ügyvédek is együttműködnek a mediátorokkal, ajánlják őket. Nálunk ezt egyelőre csak a legjobbak teszik meg. Tapasztalatunk szerint ők azok, akik mediátorhoz küldik a feleket, mielőtt bíróságra vinnék az ügyet. Akkreditált mediátor képzéseinken megjelennek már ügyvédek, bírók, jegyzők is. Vannak viszont néhányan, akik abból élnek, hogy férfi vagy nőpárti hozzáállással szállnak be apák és anyák háborújába, a konfliktus kiélezését okozva ezzel, miközben a gyermek mindenek feletti érdeke sérül, ami egyébként nemzetközi szerződésbe is ütközik a Gyermek Jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án keltezett Egyezmény értelmében. Igaz, hogy ezek az ügyvédek kevesen vannak, de annál aktívabbak, a mediátorok munkáját gyanakvással figyelik, és nem partnerként viselkednek velük szemben. Ügyesen lobbiznak, parlamenti kapcsolataikat kihasználva arra is képesek, hogy megakadályozzanak egy haladó szellemű törvénymódosítást. Mediátorként persze megértem őket: mi tudjuk a legjobban, hogy az embereket érdekeik mozgatják.  Azonban az már nem engedhető meg, hogy a saját érdeküket a gyermek mindenek feletti érdeke elé helyezzék. Vagy mégis?

 Nagyon vártuk a törvénymódosítást, amelyet a gyakorlatban már megelőztünk, és azt reméltük, hogy vége szakad ennek a kicsit hosszúra nyúlt 10 éves „úttörő munkának”. Túl szép  lett volna. Négy parlamenti képviselő - szembefordulva az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a családi közvetítésről szóló ajánlásával - a kötelező családi mediáció ellen nyújtott be módosító javaslatot, a módosítás visszavonását indítványozva. Megmagyarázhatatlan, hogy ha 2009. január 1-től megkövetelik a jogi személyiségű gazdasági perekben a keresetlevél benyújtása előtt a kötelező alternatív konfliktuskezelést (ügyvédi egyeztető tárgyalás, békéltető testületek, mediáció), az emberi sorsokat érintő ügyekben ugyanez miért nem evidens a beterjesztőknek? Ha az előterjesztők komolyan veszik, hogy Európai Uniós ország vagyunk, inkább azt kellene javasolniuk, hogy a "nép ügyvédje" intézményéhez hasonlóan hozzák létre a "nép mediátora" intézményét is, amely egyezségkötésre, demokratikusabb, európaibb konfliktuskezelési kultúrára tanítaná az embereket, anyagilag is támogatva ezt a fajta magatartást, ahogy Nyugat Európa számos országában teszik. Ma nálunk az a helyzet, hogy ha a szülők az egymás elleni pereskedést választják, támogatást kapnak, a megegyezésre törekvő szülőket ez a támogatás nem illeti meg. A gyermek mindenek feletti érdekét az szolgálná, hogy amennyiben csak az egyik szolgáltatás támogatására van pénz, a „nép mediátora” intézménye kapjon elsőbbséget. Az már csak járulékos haszon, hogy ez csökkentené a bíróságok terheit, és a társadalmi feszültséget is.

Sajnos megvan a veszélye annak, hogy a módosító javaslat beterjesztői a többi képviselőt ráveszik indítványuk elfogadására. Az ügy szakértőiként fognak felállni a végszavazáskor, és a padsorokban ülő kollégáikat meg akarják majd győzni igazukról. Ha sikerrel járnának, ez azt jelentené, hogy ebben a feszült társadalmi helyzetben, amikor a családokban is gyakoribbak a konfliktusok, a válások száma nő, a gyermekek sérülnek, cserben hagyjuk a következő generációt.

Valakiknek felelni kellene azért, hogy gyermekek százai, talán ezrei  évek óta nem találkoznak valamelyik  szülőjükkel. Ez a helyzet súlyosan veszélyezteti a gyermek későbbi párkapcsolatait, házasságát, szülő szerepét, társadalmi beilleszkedését, lelki egészségét. Ki mulasztott? A kapcsolattartó szülő feledkezett meg kötelességéről? A gondoskodó szülő akadályozta kötelessége teljesítésében? Az oktatásban kellene többet foglalkozni családjogi, erkölcsi, lélektani kérdésekkel? A tömegtájékoztatás megtesz ezért mindent? Milyen szerepük van ennek a helyzetnek a kialakulásában azoknak a civil szervezeteknek, és médiáknak, amelyek a nők, vagy a férfiak jogait képviselve egymásnak ugrasztják az anyákat és az apákat megfeledkezve  a gyermek érdekéről? Lehet, hogy a  gyámhivatal volt erélytelen, és nem alkalmazta a törvény szigorát megfelelően? Esetleg hibás a jelzőrendszer? Mekkora a felelősségük az olyan ügyvédeknek, akik nem partnerként, hanem ellenfelekként viselkednek kapcsolattartási ügyekben? Vagy a jogalkotók felejtettek el hatásos jogszabályokat létrehozni?

Tisztelt Parlamenti Képviselők! 

            Tudom, el vannak foglalva a gazdasági válsággal, de arra kérem Önöket, figyelmüket most fordítsák a gyermekek felé. Amikor négy képviselőtársuk javaslatánál megnyomják majd a gombot, gondoljanak az elvált szülők gyermekeire. Arról szavaznak, szüleik továbbra is jogi csatározásokban döntsék-e el, kinek van igaza,  vagy az új törvény inkább irányítsa őket közvetítőhöz, hogy gyermekeik érdekében állapodjanak meg békésen további sorsukat illetően.

Nagy a tét: a gyermekek egészséges, vagy deviáns irányú fejlődése. Érezzék át ennek felelősségét!

Budapest, 2009. február 7.

 
Dr. Kardos Ferenc                                                                                         gyermekpszichológus, mediátor a Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnöke

(Közlésre megkapta  a Népszava, a Magyar hírlap, a Népszabadság, és a Magyar Nemzet)

                                                             ----------------

 Töröljétek el a Gyermeknapot!

Fagyi, lufi, majális, programok reggeltől estig. Lelkes szervezők, elégedett árusok, boldog gyermekek, fáradt szülők. Aztán jönnek a hétköznapok….

De most tiéd ez a nap: akinek a szavazataiért nem harcolnak politikusok, aki a családi konfliktusokká szelídített társadalmi feszültségek miatt kapsz majd gyakrabban pofonokat, aki a rendszerváltás óta türelmesen vársz mindenek feletti érdekeid érvényesülésére. Tiéd ez a vasárnap, aki nem akarsz este ágyba bújni, mert a csodára vársz: „Ma lefekvés előtt hazaér apa”. De a multiknál nincsenek csodák, hát álomba ugrálod magad.

Tiéd ez a nap, aki most vesztetted el barátaidat, mert gazdasági okokból bezárták iskoládat.

Tiéd ez a nap, aki a hétfőt várja az iskolai ebéd miatt, mert szüleid piára költötték a segélyt.

Tiéd ez a nap, akit éppen most vernek meg és rabolnak ki iskolatársai hazafelé menet.

Tiéd ez a nap, akit otthon megdicsérnek, mert hazahoztál valahonnan egy biciklit.

Tiéd ez a nap, aki rájöttél, akkor szeretnek igazán, ha a láthatásról hazaérve a másik szülődet mószerolod.

Tiéd ez a nap, aki az üres lakásba hazatérve a kora délutáni kibeszélő show -ból igyekszel  tájékozódni a helyes családi viselkedésformákról.

Tiéd ez a nap, akit szülei minden különórára beíratnak, minden versenyen elindítanak saját dicsőségükre.

Tiéd ez a nap, aki világgá mentél, mert közeledik a bizonyítványosztás.

Tiéd  is volt ez a nap, akit kutyák téptek szét, mert nem olvastad el a táblát: KUTYÁKKAL ŐRZÖTT TERÜLET!

Tiéd ez a nap, akinek apját szeme láttára verték agyon.

Tiéd ez a nap, akit a nyílt utcán büntetlenül megerőszakoltak és meggyilkoltak.

Tiéd ez a nap, akit senki sem ébreszt reggel, mert szüleid egész nap alhatnak.

Tiéd ez a nap, aki társaidtól lemaradtál, és most bukásra állsz, mert szüleiddel már harmadszor voltál két hétig tartó lagziban.

Tiéd ez a nap, akinek a szülei üldöző-üldözött játszmát játszanak, és nem tudják, hogy nem a távolságtartás, hanem a családterápia segíthetne rajtuk.

Tiéd ez a nap, akinek a szülei üldöző-üldözött játszmát játszanak, tudják, hogy nem a távolságtartás, hanem a családterápia segíthetne rajtuk, de nincs pénzük rá.

Tiéd ez a nap, aki nem ismered az apádat, és nem is fogod megismerni, mert még születésed előtt felszívódott, mert anyádnak így jó, mert a gyámügy nem érzi kötelességének, hogy előhalássza neked.

Tiéd ez a nap, aki a tizedik nevelőapád veszítetted el, és nem akarod megismerni a tizenegyediket.

Pár éve még tiéd is volt ez a nap, te nagy gyerek, aki most kukákat borogatsz, és gyújtasz fel, mert feszültségeidet nem tudod sporttal levezetni: szüleidnek nem volt pénzük felszerelésre, nem találtál ingyenes edzési lehetőséget, focipályátokat pedig az önkormányzat már régen bérbe adta egy parkolási társaságnak.

Tiéd ez a nap, akit integrált nevelést hirdetve tárt karokkal várt az iskola, mert gyógypedagógust kapott érted, de hetente csak egyszer találkozol fejlesztő pedagógussal, mert most jár tanfolyamra.

Tiéd ez a nap, akit szülei nem tudnak olyan trendin öltöztetni, mint a többieket, de megpróbálják, hogy legyen barátod.

Tiéd is lehetett volna ez a nap, aki emésztőgödörben, vagy egy vasútállomás WC-jében végezted születésed napján.

Tiéd ez a nap, aki tisztán mutatod a gyermekkori neurózis tüneteit, de pechedre takarékossági okokból megszüntették körzetetekben a nevelési tanácsadót, így most megpróbálod kinőni.

Tiéd ez a nap, akinek mindent szabad, mindent kipróbálhatsz, mindent megkapsz azonnal, nincsenek korlátaid, és ezért azt érzed, szüleid nem törődnek veled.

Tiéd is ez a nap, aki tele vagy ötletekkel, okosabb vagy a többieknél, a felnőttek tehetségesnek mondanak, de társaid kiközösítenek ezért.

Tiétek ez a vasárnap, akik jövőre, amikor újra eljön a ti napotok, ismét felkerültök majd a választási plakátokra. Bírjátok ki addig azt a 364 napot, ahogy szoktátok.

Ha felnőttek lesztek, és ti talán már beleszólhattok a világ dolgaiba, ne feledkezzetek el erről a 364 napról sem. De ez csak úgy megy, ha eltörlitek ezt az egyet, a Gyermeknapot.

Budapest, 2009. május 26.

                                                                       Dr. Kardos Ferenc gyermekpszichológus

Kapcsolat Alapítvány