Képzés Charta Publikációk Könyv Kódex 25 éves a Kapcsolatügyelet Mi a KAPCSOLATÜGYELET? Elérhetőség KAPCSOLATÜGYELETI MEDIÁTOROK Kapcsolattartási ügyelet - kapcsolatügyelet
Publikációk
A kapcsolatügyletekről
Válás, párválasztás, konfliktusok
Kamaszmediáció
A mediáció módszere
Hozászólás a PTK módosításához
Nyílt levél a képviselőkhöz
Párterápia
Apa és fia
kapcsolatedzés
Konfliktushelyzetek és megoldásuk
Láthatási trükkök és baklövések
Keresés
Keresett szó:
Aknásítás


Láthatási trükkök és baklövések


14 éve írt cikkem (PÁRKAPCSOLAT konfliktuskezelő magazin 2002/I-II. szám 37-44. oldal) sajnos ma is aktuális:


Váláskor legtöbbször a két szülő rokonsága és baráti köre ügyvédekkel és az új élettárssal megerősítve két ellenséges táborrá alakul, és tanácsaikkal segítik az elváltakat abban, hogyan szabaduljanak meg volt élettársuktól egy életre. Némelyek ezt a tevékenységet ördögi szintre képesek emelni, minden kreativitásukat, intelligenciájukat felhasználva a szülő-gyermek kapcsolat rombolásának professzoraként dolgozzák ki azokat a titkos fegyvereket, amelyek a legérzékenyebb pontján találják el a másik szülőt: módszeresen elvagdossák azokat a szálakat, amelyekkel gyermeke kötődik még hozzá. A szülő-gyermek kapcsolat elaknásításának „módszertanába” nyújt bepillantást ez az írás a Kapcsolatügyelet 10 éves gyakorlatában megtörtént esetek felhasználásával. A trükköket megszámoztam, hogy ha felismerjük valamelyik barátunk, vagy hozzátartozónk ”eszköztárában”, figyelmeztetni tudjuk őt: „A múlt heti láthatáskor nem a 33-as kapcsolatromboló trükköt alkalmaztad saját gyermekeddel szemben?”.

A trükköket alkalmazók hiányos pszichológiai ismereteik következtében nem látják előre, hogy éppen rájuk nézve hátrányos következményei lesznek akcióiknak. Nem egy esetben a másik szülővel való kapcsolat hiánya önbizalom csökkenést, depressziót, a gondozó szülővel való szembefordulást, vagy serdülőkorban a gondozó szülő végleges elhagyását eredményezi. Ez utóbbi eset azért veszélyes, mert nem egyszerűen a másik szülőhöz való átpártolásról van szó ─ ez nem lehetséges, hiszen eredményes volt a kapcsolat rombolása ─, hanem a felnőtt társadalommal való szembefordulás, a devianciák valamelyik fajtája az alternatíva. Ennek kivédésére a tudomány mai állása szerint nincs módszerünk.

A fejlett nyugat európai országok többségében börtönbe csukják azokat a szülőket, akik akadályozzák a kapcsolattartást. Állítólag azért teszik ezt, hogy a gyermekek világosan lássák, aki nem tartja be a törvényt, aki nem tartja tiszteletben a gyermekek jogait, annak bűnhődnie kell. Az indoklás szerint a jövő generáció nevelése szempontjából fontos ez

Ma már nálunk is van ilyen törvény, de mi nem félünk ettől. Nálunk nem olyan fontosak a gyermekek jogai. Biztosan van még 10-20 évünk és addig minden trükkünket kipróbálhatjuk, sőt újabbakat találhatunk ki. Mi magyarok kreatív nép vagyunk.

Azért nagyon remélem, hogy a trükk-gyűjtemény inkább a leleplezést segíti majd, és nem válik a szülők közötti háború lőszerraktárává.. Ha lelkileg felkészültek, nézzük meg a repertoárt!


*

Vegyünk a gyereknek olyan játékot, amellyel csak egyedül lehet játszani (pl. Game Boy), adjuk oda neki útravalóul, ha láthatásra küldjük, de előző este ajándékozzuk meg a bele való legújabb játékkártyával. (1.) Lehetőleg időben fektessük le, egyrészt azért, hogy ne tudja kellően kiélvezni a játék újdonságát, csak a kíváncsiságát keltsük fel vele, másrészt hadd érezze, hogy ha nem kellene másnap láthatásra mennie, akkor nyugodtan fennmaradhatna kedvenc játékával.

Várható eredmény: a gyerek másnap a láthatás alatt félrevonul egy sarokba, és önfeledten játszani fog az új játékával, amelyhez, mivel egyszemélyes, nem tud csatlakozni a másik szülő. Ez kettős haszonnal jár: nem tud olyan helyzetbe kerülni a gyermekkel, amely kellemes közös élményt eredményezne, másrészt még frusztrálja is a másik szülőt, aki emiatt idegesen szól majd a gyerekhez. A gyermek ezt természetesen barátságtalan lépésnek, játéka megzavarásának fogja értelmezni. Ez ismét nem használ kapcsolatuknak.

A hatás fokozható azzal, ha nem egy, hanem több vadonatúj kártyával szereljük fel a gyereket, hogy két napig kitartson.

A módszer előnye a hagyományos „rászervezéses” módszerrel (2.) szemben, hogy látszólag együttműködők vagyunk. Hiszen nem tartottuk otthon a gyereket azzal az indokkal, hogy egy számára fontos meghívást kapott házibulira, versenyre, kirándulásra, családi eseményre, utazásra, stb. (itt csak fantáziánk szabhat határt), mert ebben az esetben a gyermek testileg jelen van, sőt besegítettünk programmal való ellátásába, kedvenc játékát is odaadtuk, hogy jól érezze magát.

Megfoghatatlanok vagyunk. Arról nem tehetünk, hogy a gyerek egy vacak játékot többre tart a másik szülőnél.

Persze űberelhet bennünket volt élettársunk azzal, hogy még érdekesebb játékot vesz a srácnak, kellemes közös élményt szerez vele, majd hazaküldi a gyermekkel, hogy két hétig emlékezzen rá, ha előveszi.

Nem kell kétségbe esni. A feladat nem olyan bonyolult. Csak le kell szólnunk a játékot, (3.) gondosan el kell raknunk, és ha keresi a kis csibész, meg kell kérdeznünk, kész-e a házi feladata, vagy kitakarított-e már a szobájában. Ellenőrizzük ilyenkor a füzeteit is, nézzük meg az ellenőrzőjét, biztosan találunk büntetnivalót benne.

Ugyanez a teendő a másik szülőtől hozott ruhadarabokkal. Azonnal ízléstelennek kell nyilvánítani, és a gyerek esztétikai érzékének védelmében mélyen el kell süllyeszteni a ruhásszekrény mélyére.(4.) (A játékok, ruhák kukába dobása, főleg a gyerek előtt, bár még mindig gyakori, de ósdi, eredménytelen, sőt káros módszer, mivel ellenérzéseket vált ki velünk szemben, és a látogató szülő iránti szimpátiát növeli)

Ha kevés a pénzünk, de megfelelő hatást szeretnénk elérni, a rászervezéses módszer virtuális változata alkalmazható.(5.) Ez egyszerűen azt jelenti, hogy elmagyarázzuk a gyereknek, ha most nem kellene láthatásra mennie, milyen szép programokra vinnénk. Itt elővehetjük a városi műsorfüzetet, és tetszés szerinti listát állíthatunk össze. A módszer csaknem olyan jó, mint a Game Boy-os, mert itt is elérhetjük, hogy gondolatai a meghiúsult programokon járnak majd, és csak testileg „teljesíti” a kapcsolattartást, egész nap duzzog majd, és neheztelni fog a látogató szülőre az elmaradt lehetőségek miatt. Az sem rossz variáció, ha kiválasztjuk azt a programot, amelyre már nem lehet jegyet kapni, és felbiztatjuk a gyereket, hogy vitesse el magát oda a másik szülővel. A kudarcot a gyerek a látogató szülőnek fogja elkönyvelni.

Beválik az a módszer is, ha olyan, a gyermek fejlődését elősegítő különórákat találunk ki, amelyek hétvégén vannak. Így lecsíphetünk a láthatási időből, vagy kettétörhetjük azt, hogy ne lehessen hosszabb, a kapcsolatot hatásosabban építő programokat tervezni. (6.) Ha a látogató szülő azzal az igénnyel lépne fel, hogy majd ő elviszi a gyereket az edzésre, zene, balett, stb. órára, nyugodtan utasítsuk vissza, azzal az indokkal, hogy ez a gyermek és a gondozó szülő kapcsolatát, az új család harmóniáját zavarná meg, ami ugye nem érdeke a gyermeknek. Ehhez némi pszichológiai irodalmat már kell olvasni, és a saját érvelésünk alátámasztására fel kell használni.(A módszert értelmiségieknek ajánlom, ez már a kapcsolatrombolás magasiskolája.)

Ha mégis előfordulna, hogy a látogató szülő megjelenik a különórán – az teljesen mindegy, hogy ő fizeti, vagy mi ─, provokáljuk valamivel, ami már a válás alatt is bejött, és hozzuk olyan helyzetbe, amely mind a gyermek, mind a jelenlevők előtt negatív színben tünteti fel. (7.) A dolog előre is megtervezhető, hiszen az évek során pontosan kitapinthattuk azt a gyenge pontját, amire ugrani fog. Néhány ilyen alkalom után vagy jobbnak látja visszavonulni, vagy a gyerek fogja kérni, hogy ne jöjjön. Az sem rossz megoldás, ha abbahagyjuk a gyermek által kedvelt különórát, és nyilvánvalóvá tesszük, hogy ennek a látogató szülő viselkedése az oka.

Egyébként ezt a provokálós módszert (8.) sokan alkalmazzák eredményesen a hétvégi kapcsolattartáskor is. Ekkor azonban veszekedésig, vagy verekedésig kell fokozni a konfliktust, hogy a gyereknek elmenjen a kedve ezektől a találkozásoktól, és ő maga jelentse ki a gyámhivatal előtt, hogy nem akarja a kapcsolattartást. Még jobb, ha a gyerekkel ezt saját kezűleg le is íratjuk.

Igen érzékeny lelkű gondozó szülők ugyanennek a problémának a megoldására a szorongásos variációt is eredményesen vethetik be. (9.) Válás után maradjunk egyedül gyermekünkkel, alakítsunk ki vele igen szoros kapcsolatot, és féljünk erősen a másik szülőtől. Féljünk együtt, szorongjunk azért, hogy milyen szörnyűségeket fog elkövetni, ha láthatásra viszi. Képzeljük el, részletesen, hogyan fogja gyötörni a gyereket, hogyan rabolja el tőlünk, és soha többet nem látjuk viszont. A gyereknek nem kell semmit sem mondanunk, elég, ha érzi rajtunk ezt a félelmet, ő is félni fog a másik szülőtől, a biztonságos kapcsolat elvesztésétől, és amikor megjelenik a látogató szülő, a gyerek visítva fog hozzánk bújni. Jó, ha ilyenkor kéznél van két tanú, akik később a gyámhivatalban elmondják majd, hogy mit láttak. (Ez elsősorban anyáknak ajánlható módszer, bár láttam már zokogó apát is a láthatási előtti „felkészítéskor”).

Ha a gyerek nem reagál elég erősen az átadáskor, hét közben rásegíthetünk néhány régi történet felidézésével abból a korszakból, amikor még a másik szülő is a családban élt.(10.) Gyermekünk biztosan tanúja volt veszekedéseknek, verekedéseknek a válás előtti időszakban. El kell elmagyaráznunk, hogy a gyerek „helyére tegye” ezeket az eseményeket. Vagyis világosan lássa, hogy ki volt a támadó. Arra is gondoljunk, hogy a bölcsőből látott eseményekre nem emlékezhet a gyerek, ezt a fogyatékosságát nekünk kell korrigálnunk.

Előfordulhat ─ bár szinte kizárt ─, hogy ezek után is elmegy a gyerek a látogató szülővel (ez egyértelműen a gondozó szülő gyakorlatlanságának köszönhető), ekkor sincs még veszve minden, a következő lehetőségeink vannak:

Úgy indítsuk útjára, mintha csatába indulna, hosszasan búcsúzkodjunk, és mondogassuk, hogy „Ne félj, nem lesz semmi baj!” miközben halálra vált arcot vágunk. (11.)

A kapcsolattartás ideje alatt többször telefonáljunk a gyerek után, és érdeklődjünk hogyléte felől, vagy ha nagyobb, bízzuk meg azzal, hogy időnként hívjon fel bennünket. Mivel itt nem befolyásolhatjuk mimikánkkal, ügyeljünk az aggódó hanghordozásra.(12.)

Az öltözködés területén is vannak lehetőségeink: Adjunk a gyerekre az időjárásnak nem megfelelő ruhát, hogy megoldhatatlan feladat elé állítsuk a másik szülőt. Ezzel vagy azt érjük el, hogy egész nap otthon unatkoznak, vagy váratlan költségbe verjük a látogató szülőt, és ráadásul az ő órája ketyeg a kabátvásárlás alatt. (13.) Az sem közömbös, hogy a gyerek számára ez kevésbé érdekes, mint a betervezett program.

Ha tudjuk, hogy rokonlátogatásra készül a látogató szülő, adjunk rá szakadt ruhát, hadd lássák, hogy milyen kevés gyermektartást fizet. (14.) Ennek a fogásnak is lehetnek olyan következményei, mint az előbb említettnek, de a kettőt kombinálni is lehet, hogy biztos legyen a hatás.

Tulajdonítsunk a láthatás következményének ellenőrizhetetlen ideges tüneteket (éjszakai bepisilés, láthatás utáni nyugtalanság, alvásproblémák). (15.) Keressünk egy kezdő, lehetőleg hasonló nemű pszichológust, aki azonos helyzetben van velünk. Ez azért fontos, mert könnyebben azonosul a problémánkkal, és verziónkat diagnózisként fogja értelmezni. Ha még le is írja, szereztünk egy fontos téglát. Ezzel el kell szaladnunk az ügyvédünkhöz, aki felépítheti rá a vádat.

Egy dologra nagyon ügyeljünk: messzire kerüljük el a Kapcsolatügyeleteket, mert könnyen kiderülhet, hogy ellenőrzött körülmények között, semleges helyen egészen másképpen viselkedik a gyerek, mint ahogy azt mi állítjuk.

Ha mégis a Kapcsolatügyeletre irányít a gyámhivatal, vagy a bíróság, ne jöjjünk zavarba, a következőket kell tenni: Előzzük meg a másik szülőt, mi keressük meg először a Kapcsolatügyeletet, erről a tényről kérjünk azonnal igazolást, és naponta sürgessük őket, hadd lássák, mennyire óhajtjuk a segítségüket. (16.) Nyugodtan menjünk el az első beszélgetésre is, sőt a közös megbeszélésre is, ahol elsőként írjuk alá az egyezséget. A neheze ezután jön. Az első szombati találkozáskor kell a gyereknek demonstratíven tiltakoznia a másik szülővel való találkozás ellen, mert ha ez nem sikerül, még olyan kellemes közös élményt szereznek neki, hogy legközelebb is el akar jönni.

Itt most nem elég jobb programok rászervezésével próbálkozni, mert könnyen elkottyanthatja magát a gyerek. Ennél közvetettebb, de egyben erősebb fogással kell élnünk. Kicsit időigényesebb, és nagyobb beleérző képességet kíván, de megéri. Ez a már korábban leírt szorongásos, együttfélős módszer, amelynél egy heti előkészítés után már jómagunk sem tudjuk, hogy a gyerek éli át a mi félelmünket, vagy fordítva. Biztosak lehetünk benne, hogy a gyerek ugyanígy lesz vele.

Ha jól csináljuk, a Kapcsolatügyelet munkatársai a következőket fogják látni: A gyerek a gondozó szülő kezét szorongatva (nyugodtan szorongassuk, ő majd visszaszorongatja) hozzábújva (ha magától nem csinálja, bújjunk hozzá, kívülállónak ugyanaz), félénken közelít, és ha szerencsénk van , még azt is mondogatja – amit hallani szeretnénk ─, hogy „ Nem akarok ide jönni! Haza akarok menni!” Az már a gyerek vérmérsékletétől, és a közönség reakcióitól függ, hogy ezt halkan, vagy üvöltve adja elő. (17.)

Ne felejtsük el, hogy az ügyelet munkatársai ki vannak képezve ilyen helyzetekre, és előfordulhat, hogy a nagyjelenet hidegen hagyja őket. Ekkor az a veszély áll elő, hogy a gyerek mégiscsak játékhelyzetbe kerül a látogató szülővel, talán éppen olyan játékkal, amelyre már régóta vágyott. Ezen a ponton legyünk ismét résen. Mielőtt belemelegednének, vigyünk be papír zsebkendőt, üdítőitalt, kérdezzük meg, nem kell-e pisilnie, nem fázik, nincs-e melege, nem érzi-e rosszul magát. (18.)

Ha ezeket az akcióinkat is kivédték az ügyelet munkatársai, és a látogató szülő sem jött ki a sodrából, nincs más hátra, be kell dobni a csodafegyvert: diszkréten vessük oda a látogató szülőnek, hogy megint elmaradt a gyerektartással. Ez főleg akkor hatásos, ha nem fedi a valóságot, és a másik fél biztos benne, hogy ezt bizonyítani is tudja. Az esetek kilencven százalékában ekkor elszakad a látogató szülő cérnája, és előállítottuk azt a konfliktushelyzetet, amely utólag igazolja a gyerek félelmét. Már csomagolhatunk is, és a ránk csimpaszkodó ordító gyerekkel győztesként vonulhatunk haza. (19.) Másnap ne felejtsünk telefonálni a Kapcsolatügyeletbe, hogy igazolást kérjünk a történtekről, arról, hogy elhoztuk a gyereket, de az nem akart a másik szülővel játszani.

Ha valaki a keményebb stílus híve, ajánlhatom a mostanában divatos pedofília vádat, amely garantáltan hatásos. (20.) Egyszerűen állítsuk a másikról azt, hogy szexuálisan veszélyes a gyerekre nézve. Szép, kerek, nehezen bizonyítható, de nehezen is védhető történetet kell kidolgozni, ami feladja a leckét a pszichológusoknak és a bírónak. A gyereknek pedig úgy lehet beadni, hogy ügyesen kérdezünk. Végül már, ha sokan kérdezik tőle a történetet, maga is elhiszi. A látogató szülő maga fogja kérni az ellenőrzött körülmények közötti, korlátozott láthatást, hogy kivédje a további támadásokat. Mire kiderül, hogy „tévedtünk”, már felnőtt a gyerek.

Gondolni kell az élet más színtereire is, ahova beólálkodhat a másik szülő: az óvodára, és az iskolára. Szerencsére a pedagógusok sincsenek tisztában azzal, hogy ebben az esetben kinek milyen jogai vannak, félnek a konfliktusoktól is, ezért könnyű a dolgunk. Meséljünk egy-két rémtörténetet a másik szülő várható viselkedésének előrevetítése céljából, és kérjük meg az óvó néniket és tanító néniket, hogy akadályozzák meg a gyerekrablást. (21.) A látogató szülővel szemben fellépő pedagógusok azután tényleg konfliktusba fognak keveredni a „veszélyes szülővel”, aki nem tudott az etikettnek megfelelően viselkedni. Szereztünk legalább két tanút igazunk alátámasztására.

Ha mégsem jönne be a számításunk, és a látogató szülő időnként megnézi a gyereket az edzésen, évzárón, elmegy szülői értekezletre, vagy a fogadóórára, vádoljuk meg azzal, hogy az új családunk egysége elleni támadásról van szó, jelenléte feszültséget okoz az egyébként nagyon harmonikus gondozószülői és nevelőszülői viszonyban, és ez nem tesz jót a gyereknek. Tehát megáll a zaklatás vádja, amelyhez már csak egy sztárügyvédet kell keresni, aki a bolhából is elefántot tud kreálni. (22.)

Van, amikor a behelyettesítéses módszer válik be. Az a lényege, hogy a gyerek válás előtti kapcsolatait hasonlóakkal helyettesítjük. Szólíttassuk anyának, vagy apának új élettársunkat, a gyerek apját, vagy anyját pedig ezentúl emlegessük keresztnéven. (23.) Radírozzuk le volt anyósunkat, apósunkat a színről és helyette vigyük gyakran a gyereket élettársunk szüleihez. Előbb-utóbb rájön, hogy nagypapának, nagymamának kell őket szólítani. Ha bírjuk pénzel, segítsünk rá néhány drágább játékkal, és nyert ügyünk van.

Az ügyvéd kiválasztásánál legyünk körültekintőek. Lehetőleg olyan legyen, aki úgy vált el, hogy még most is hordozza magában a tüskéit, és előszeretettel üti-vágja a másik nem képviselőit. Lehetőleg ne hassák meg a gyerekjogok, hanem érzékenykedés nélkül annak dolgozzon, aki megfizeti, (24.) vagyis maradéktalanul, kőkeményen képviselje az Ön érdekét. Akad még ilyen, csak keresni kell.

Nagyobb gyermekeknél hatásos módszer a látogató szülő foglalkozását, lakókörnyezetét, anyagi helyzetét, baráti társaságát leszólni, és ezzel közvetve őt magát degradálni a gyermeke előtt. (25.) Ehhez ismernünk kell kamasz gyermekünk értékrendszerét, amit jobbára mi alakítottunk ki. Ez lehetőleg jócskán térjen el a látogató szülőétől, hogy minél kevesebb pontban tudjanak közös álláspontra jutni. (26.)

Érts félre, amit csak lehet! Ez lehetne a következő módszer neve.

Ha például megbeszéltünk egy kapcsolattartási időpontot, és biztosan tudjuk mikor nem jön a látogató szülő, akkorra készítsük fel a gyereket, hadd csalódjon a másik szülőben. Ezt néhányszor megtesszük, és amikor tényleg eljön a kapcsolattartás ideje, akkorra már pofákat fog vágni a látogató szülőre. (27.)

Az is jó lépés, hogy „véletlenül” félretájékoztatjuk a másik szülőt az ünnepélyes évzáró időpontjáról, de nem szólunk róla a gyereknek, aki – a kis disznó ─ meghívót küldött neki a tudtunk nélkül. (28.)

Eltéveszthetjük a helyszínt is, ha például a város egy pontján beszéltük meg a gyerek átadását. Várjunk türelmesen, amíg a gyerek nem mondja, hogy menjünk már haza. (29.)

Ha a gyámhivatal, vagy a bíróság azzal szüntette meg a számunkra jól bevált átadási konfliktust, hogy a Kapcsolatügyeletre utalta a találkozásokat, még mindig tehetünk valamit a semleges hely elrontásáért, az otthoni állapotok exportálásáért. Hozzuk magunkkal azokat a személyeket, akiket legjobban utál volt élettársunk (anyós, új partner, aki a válás oka volt), vagy fizessünk meg egy testőrt, hozzunk verőlegényeket, magánnyomozót. Minél nagyobb a balhé, annál jobb. (30.)

Szintén jó csapda, ha részletes listát készítünk arról, hogy mit ehet, és mit nem a láthatás alatt a gyerek, majd kikérdezzük a gyereket, és elszörnyülködünk, hogy „ Apád már megint nem tartotta be a diétádat”. (31.)

Mindig hordjuk magunknál a kapcsolattartási ügyünkben keletkezett iratokat (mármint azokat, amelyek mellettünk szólnak). Szedjük időrendbe, fűzzük össze, és a leginkább mellettünk szóló részeket piros ceruzával húzzuk alá. Hátha akad egy hivatali dolgozó, egy pszichológus, egy gyermekorvos, egy kapcsolatügyeleti mediátor, akinek kevés ideje van, és „átfutja” az egészet. Ha szerencsénk van, mély együttérzést válthatunk ki vele. (32.)

Tudakoljuk meg a gyerektől, hogy legközelebb hova szeretné vinni a látogató szülő, és lőjük le a programját azzal, hogy előző hétvégén mi valósítjuk meg a tervet. A dolog mindjárt nem lesz olyan érdekes a következő láthatáskor.

Ugyanezt megtehetjük karácsonyi ajándékkal is. (33.)

Ne járassuk a gyereket különórára, edzésre, bármennyire is tehetséges, mert növeljük a kockázatát annak, hogy a másik szülő a hétvégi kapcsolattartáson kívül is találkozik a gyerekkel. (34.)

Sohase felejtsük el megjutalmazni a gyereket, ha elutasítóan viselkedik a másik szülővel. Itt elsősorban több mosolyra, ölelésre, simogatásra, becézésre, apróbb ajándékok vásárlására gondolok. (35.) Ennél direktebb jutalmazással ellenkező hatást válthatunk ki. Egyébként tartsuk magunkat az alapszabályhoz: A másik szülőről rosszat, vagy semmit.

Az ünnepek, a vakáció arra való, hogy együtt legyen a család. Mi most új családot építünk. A másikat felejteni akarjuk. Felejtse a gyerek is. Amennyire lehet, sajátítsuk ki ezeket az alkalmakat. Mielőtt a látogató szülő felvetné, hogy: Hogyan is lesz a „rendkívüli láthatás”? mi már az ünnepek , vagy a vakáció minden percét osszuk be, fizessük be a nyári tábort, foglaljuk le a vízparti üdülőt, beszéljük le a vidéki rokonokkal az utazást, fűtsük be rendesen a gyereket ezekre a programokra, hogy reklamáció esetén mellettünk álljon. (36.)

Ebben az esetben legfeljebb szétszórt morzsák, nem egybefüggő (ez lényeges!) napok maradnak a látogató szülőnek, amivel nem sokat tud kezdeni. Mire felébred, már elutaztunk, a büntetést meg mellényzsebből fizetjük, kalkuláljuk bele a nyaralás költségeibe. A lényeg, hogy a látogató szülőnek megint nem sikerült hosszabb időt együtt töltenie a gyerekkel. Ennél ugyanis nincs veszélyesebb, ettől erősödne a kapcsolatuk.

Vegyünk harci kutyákat, és láthatáskor engedjük őket szabadon a kertben. A látogató szülő becsönget, de bejönni nem fog. (37.)

Láthatáskor mindig utazzunk el. (38.)

Néha alkalmazzunk testi fenyítést, jó barátaink önzetlen segítségét elfogadva, ha a látogató szülő nem értene a szóból. (39.)

A hatóság felszólító leveleit ne vegyük át (a postásnak is élni kell valamiből), a büntetéseket, ha ki tudnánk is fizetni, ne tegyük, mert hamar elérjük a következő fokozatot. (40.)

Inkább jelentkezzünk át másik kerületbe, vagy településre, hogy a gyámhivatal illetékessége megszűnjön. (41.) (Természetesen nem lakunk az új helyünkön sem, hiszen az egy lerobbant, lakhatatlan tanya). Ily módon a büntetés elől elvileg körbejárhatjuk az országot, miközben egyszer sem költözködtünk. Néha azért nem árt a gyereknek iskolát cserélni, ha szimatot fogott a hatóság. Az így eltelt hosszú évek alatt a látogató szülő előbb utóbb infarktust kap, alkoholista lesz, vagy elmegyógyintézetben végzi. Eddig még minden variáció előfordult ilyen esetben.

Ósdi, nem olcsó, de időhúzásnak jó módszer az apasági per megindítása. (42.) Ezt látogató anyák esetében természetesen nem alkalmazhatjuk.

Ha a látogató szülő feljelent bennünket valamelyik hatóságnál, ezeket a hatósági ejnyebejnyéket és büntetéseket mind meg kell mutatni a gyereknek, és ezzel máris kiváltottuk a bumeránghatást, jócskán lazítva a látogató szülő és a gyerek kapcsolatán. (43.)

Nagymértékben veszít vonzerejéből az a látogató szülő, aki belemegy egy „fegyverkezési versenybe”, mindig drágább játékokat vesz, mint mi, de mi ráerősítünk, és ha kell kölcsönből, de addig fokozzuk a tétet, amíg fel nem adja. (44.)

Ha a látogató szülő vállalkozásának nyereségét nullára hozza ki, hogy minél kevesebb gyerektartást vonjanak le tőle, a svindlit el kell magyarázni a gyereknek, hogy „rájöjjön”, azért nem kapja meg, amit nagyon szeretne, mert a látogató szülő szegénységbe sodorta a családot. (45.)

Ne tegyünk semmit, ha válás után a másik szülő nem keresi fiát évekig, levelet sem ír, (ha ír azt dobjuk el!) nem telefonál, születésnapjára, névnapjára, karácsonykor nem küld neki csomagot, nem fizet gyermektartást, mert még eszébe jut mindez, és kapcsolatba kerül a gyermekkel. (46.)

Itt most hagyjuk abba, és gondolkodjuk el: Fel merjük vállalni, hogy leleplezzük az itt felsorol trükköket saját ismerőseinknél? Hiszünk benne, hogy ezzel sokat segíthetünk az elvált szülők gyermekeinek? Ha igen a válasz, kívánom, hogy legyen hozzá bátorságunk is.



baklövések



A látogató szülő gyakran maga is sokat tesz azért, hogy elrontsa kapcsolatát gyermekével. Néhány bevált módszer, amely ugyanolyan jó hatásfokú, mint az előbb tárgyalt trükkök.

1. Ha válás után nem keresi gyermekét évekig, levelet sem ír, nem telefonál, születésnapjára, névnapjára, karácsonykor nem küld neki csomagot, nem valószínű, hogy a másik szülőnek az lesz az első dolga, hogy a kutatására indul. Így ezek a legfontosabb kezdeti, kapcsolattartás szempontjából döntő jelentőségi időszakok kiesnek, és később nulláról kell kezdeni a kapcsolat kialakítását.

2.Az is gyakori hiba, ha a látogató szülő –amikor mégis felbukkan évek múlva- rendszertelenül, ittasan jön, és egy jót veszekszik a másik szülővel a gyerek előtt. Gyerektartást nem fizet, mondván, eddig a gyereket sem látta. A gyermeknek addigra úgyis negatív képe alakult ki róla, még ellennevelés nélkül is, ez a tapasztalat aztán még meg is erősíti ezt a képet.

3. Az sem használ a kapcsolatnak, ha a gyerek sohase tudja kiszámítani, mikor jön, keresztbe húzza barátaival tervezett programjait, és az övé unalmasabb, mint azok lettek volna,

4. Ha a látogató szülő a kapcsolattartás ideje alatt végig újságot olvas, tévét néz, dolgozni, vagy a barátaihoz megy, de azért mindig elhozza a gyermekét, mert az „jár neki”, ez előbb –utóbb oda vezet, hogy a gyermek unatkozni fog a láthatások alatt, és egyszer csak megmakacsolja magát egy szombat délelőtt, amikor érte jön.

5. Az sem szül jót, ha láthatáskor nem ő foglalkozik a gyermekkel, hanem az új élettársára hagyja, aki jó kapcsolatot, alakít ki vele, felkeltve ezzel a másik szülő féltékenységét. Ezután biztosan ritkábban fogja látni gyermekét.

6. Ha különbséget tesz új élettársa gyermeke és a láthatásra érkező saját gyermeke között a sajátja rovására, ha többet dicséri az „új testvért”, akit okosabbnak, ügyesebbnek tart és ezt lépten-nyomon ki is fejezi, olyan frusztrációt okoz a gyermeknek, aminek nem szeretné újra és újra kitenni magát.


7. Ha arra használja fel a kapcsolattartás idejét, hogy sűrűn érdeklődik a másik szülő kapcsolatai felől, és gyakran tesz megjegyzéseket annak erkölcsi életére, mivel a gyermek mindkettőjüket szereti, védeni kényszerül a másik szülőt, és a látogató szülő ellen fordul.

8.Ha mindent átértékel, amit a gondozó szülő jónak tart, ha nyíltan szidja a másik szülőt, akivel egyébként a gyermek nagyon jó viszonyban van, ez különösen hatásos kapcsolatromboló módszer.

9. Biztos módszer a látogató szülő és a gyerek kapcsolatának lazítására az is, ha folyton ígérünk valamit a gyereknek, amit majd a legközelebbi alkalomkor várni fog, és sorozatban nem teljesítjük ígéretünket.

Ennek legegyszerűbb módja, hogy a látogató szülő nem jelenik meg az adott, megbeszélt időpontban, amikor át kellene venni a gyereket és nem is menti ki magát. Sokáig váratja a gyereket, rendszeresen késik, vagy elfelejti a beígért játékot, gyerekprogramot, vagy váratlanul más gyerekkel kell osztoznia a látogató szülőn. (Például a gyermek két hete készül a megbeszélt közös együttlétre, és a látogató szülő magával viszi az élettárs eddig még sohasem látott, éppen láthatáson ott tartózkodó hasonló korú gyermekét)

10. Eredményesen rombolja gyermekével való kapcsolatát az a látogató szülő, aki a kapcsolattartás alatt kiadós veszekedésbe fog az újélettársával. Ez legalább olyan hatásos, mint a gyerek átadásakor történő veszekedés. Jó alkalom a másik szülőnek-ha olyan- hogy újra elmesélje azokat a veszekedéseket, amik válásukat megelőzték.

11.. Azonnali kapcsolatrombolást végez a látogató szülő, ha egyszerűen elrabolja gyermekét, és megvárja, amíg rendőr viszi vissza. Garantáltan véget vetett ezzel az amúgy is macerás szülő-gyerek kapcsolattartásnak. Ez a „maradandó élmény” legjobb esetben is évekre veti vissza a szülő-gyermek kapcsolatot.

12. Igen gyors kapcsolatleépülést várhatunk abban az esetben is, ha a látogató szülő láthatás alatt gyermekét olyan helyre viszi, ahol várhatóan ijesztő élményekben lesz része: verekedésbe keveredik, lefújják könnygázzal, rendőrségi fogdába kerülhet( pl. Újpest- Fradi meccs, tüntetések, stb.) Ez a negatív élmény meghatározó lesz az életében, és mindez a látogató szülőhöz kötődik majd.

13. Jó módszer az is, ha a látogató szülő minden héten legalább egyszer feljelenti a gondozó szülőt valamelyik hatóságnál, hogy lélegzetnyi nyugodt perce se legyen. A gondozó szülő ezeket a hatósági ejnyebejnyéket és büntetéseket mind meg fogja mutatni a gyereknek, és ezzel máris kiváltottuk a bumeránghatást, jócskán lazítva szülő - gyermek kapcsolatunkon.

14. Nagymértékben veszít vonzerejéből az a látogató szülő, aki vesztest csinál magából a gyerek előtt ! Belemegy egy „fegyverkezési versenybe”, mindig drágább játékokat vesz, mint a másik, aki ráerősít, és ha kell kölcsönből, de addig fokozza a tétet, amíg fel nem adja a látogató szülő


15. Ha vállalkozásának nyereségét nullára hozza ki, hogy minél kevesebb gyerektartást vonjanak le tőle, ezt a gondozó szülő nem nézi majd tétlenül, a svindlit el fogja magyarázni a gyereknek, hogy „rájöjjön”: azért nem kapja meg, amit nagyon szeretne, mert a látogató szülő szegénységbe sodorta az elhagyott családot(működik a bumeráng).


Ez a gyűjtemény sem teljes, azért csak tegyük ki az asztalra, közszemlére, hogy az érintettek okuljanak belőle. Bárki folytathatja, sajnos ez lista is kimeríthetetlen.


Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Linkgyűjtemény
Lovasterápia
ANIMULA szakkiadó
MAKAMOSZ