Képzés Charta Publikációk Könyv Mi a KAPCSOLATÜGYELET? Elérhetőség KAPCSOLATÜGYELETI MEDIÁTOROK
Mi a KAPCSOLATÜGYELET?
Mi a KAPCSOLATÜGYELET?
Kapcsolatügyeleti házirend
Tájékoztató
Tárgyi feltételek
Személyi feltételek, berendezés
A gyermekközpontú közvetítés
Kapcsolattartási ügyelet/Kapcsolatügyelet
A kapcsolatügyelet története
Archívum
A KAPCSOLATÜGYELET története
Etikai kódex
Keresés
Keresett szó:
Protokollvita a NET-en 10 évvel ezelőtt

Tisztelt MAKAMOSZ!

Tisztelt Dr. Kardos Ferenc!


A 2007. októberében Szövetségük neve alatt megjelent „Kapcsolattartási ügyelet/kapcsolatügyelet szakmai protokoll” című anyag 9. oldalán szerepel a nevünk.

Ezzel kapcsolatban közöljük, hogy az anyagot megjelentetett formájában nem támogattuk, nem fogadtuk el, ezért a 9. oldalról nevünk azonnali törlését követeljük.

Továbbá közöljük, inkorrektnek tartjuk, hogy egy, az Módszertani Gyermekjólétik Országos Egyesülete (Mogyesz) által kezdeményezett munkacsoport munkaanyagát felhasználva (abból bizonyos részeket kihagyva, bizonyosakat megtartva, néhány részt betoldva) szövetségük protokollnak nevezett anyagot állít össze, s úgy tünteti fel, mintha az anyag a munkacsoport elfogadott szövege volna.

A munkacsoport munkáját nem ismerők számára hozzáfűzzük még, hogy annak munkája azért nem fejeződött be, mert – lényeges pontok tartalma tekintetében - nem jutottak a szakemberek megegyezésre, majd a MAKAMOSZ a félig elkészült munkaanyagot olyan módon tette fel egy zártkörű internetes fórumra, ahogyan nem szabadott volna, így a MAKAMOSZ, a Mogyesz és a munkacsoportot vezető SzMI munkatárs között elsősorban etikai jellegű vita indult.


Üdvözlettel



AA

B Á

Cs M

Dr. H L

K J

K M

R M (aki a munkacsoportnak nem volt tagja, csupán egyetlen alkalommal jelent meg a munkacsoport ülésén)

 

A válasz: 

 

 Kollégák hívták fel a figyelmemet a MAKAMOSZ-nak és nekem írt tiltakozó levélre, ami tartalmaz néhány valótlan állítást. Először is megnyugtathatom a tiltakozókat, hogy intézkedtem: Hamarosan lekerül a nevük a protokoll 9. oldalán lévő szerzői listáról. Cs M és dr. R M esetében ez egyenesen jót tesz a listának. Ők csupán azért kerültek fel, mert érdemben ugyan nem tudtak semmit hozzátenni a témához, de akadékoskodásukkal még pontosabb megfogalmazásokra késztették azokat a szakembereket, akik már évek óta használják ezt a protokollt napi munkájukban. Mint pszichológus megértem kisebbrendűségi érzésüket ebben a társaságban, és értékelem bátorságukat, hogy jelentkeztek ebbe a munkacsoportba.

Dr. H L és B Á tiltakozása viszont meglep. Úgy tudtam, hogy ők is e szerint a protokoll szerint dolgoznak . A többiek kérését is figyelembe vesszük.

Az inkorrektségről is valamit: Komikus jelenet volt a munkacsoportban, amikor a M-i Módszertani Központ, és a Tüzér utcaiak azon vitatkoztak, kié is a protokoll, szép kis levélváltás formájában. Kénytelen voltam felhívni a figyelmüket arra, hogy ha nem találom ki a kapcsolatügyeletet még a nyolcvanas évek végén, ha az általam vezetett Kapcsolat Alapítvány nem dolgozza ki ennek módszerét, nem szervezzük meg a szakemberek képzését és az országos hálózatot, nem lobbizunk a törvénybe kerülésért, akkor most nem ülhetnének ott a munkacsoportban. Amikor Sz Á engem meghívott ebbe a munkacsoportba, azzal indítottam, hogy mindenkinek átadtam másfél évtizedes tapasztalatainkat tartalmazó kézikönyvünket felhasználásra. Az elkészült tatabányai, nyíregyházi, miskolci protokoll is olyan kollégák munkája, akiket a Kapcsolat Alapítvány képezett ki. Ezek voltak a munkacsoport alap anyagai. Ehhez tettük még hozzá azt a szakértelmet, amit a kapcsolatmediátor levelező listán szereplő kapcsolatügyeleti mediátorok nyújtottak. Erről a munkacsoport vezetője kezdettől fogva tudott. Mindenki előtt elmondtam, az én munkamódszeremhez hozzátartozik, hogy mindent megbeszélek az országos hálózat tagjaival, és a legközelebbi ülésre az ő javaslataikat is hozom. Aki ismer, az tudja, hogy nálunk rendszeresek a konzultációk, kétévente országos találkozókon vetjük össze tapasztalatainkat,, ahol európai kollégákkal is együtt dolgozunk. Így alakult, formálódott a módszer, amit tálcán kínáltam fel, és még azt sem bántam volna, ha mindez a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet neve alatt kerül ki az intézményekbe. A lényeg, hogy jól működjenek a kapcsolattartási, illetve kapcsolatügyeletek –gondoltam naívan, bár nem értettem, honnan veszik a bátorságot, hiszen egyetlen emberük sincs, aki értene a témához, soha nem érdekelte őket a kapcsolatügyelet, noha az ő dolguk lett volna. Most, amikor már minden készen van, és jól működik, ennek a területnek a módszertani központjának ajánlkoznak, igényelve az ezzel járó minisztériumi támogatásokat is. Emberileg érthető, csak gyermekvédelmileg nem.

Szóval a bili ott borult ki, amikor az addig beérkező anyagokat nagylelkűen az SZMI fejléce alatt összegeztük, és mindenkinek szétküldtük. A M-i Családsegítő Központ vezetői ezt saját protokolljuk ellopásának értékelték, és azonnal cselekedtek is. A következő ülésre már nem is a hozzáértő, a munkában végig részt vevő két kapcsolatügyeleti mediátor kolléganő jött, hanem maga G P A általános igazgatóhelyettes, aki ott szembesült a ténnyel, hogy az ő protokolljuk bár nagyon jó, de csak az egyik munkaanyag, és bizony azt is megfuttattuk a listán. Sajnos ennek rossz következménye lett a két miskolci kolléganőre nézve: hiába dolgoztak kiválóan, hiába volt 8 év kapcsolatügyeleti gyakorlat a hátuk mögött, átszervezés címén mindkettőt eltiltották a további kapcsolatügyeleti munkától, és ezen a területen képzetlen, gyakorlatlan kollégákkal váltották fel őket. A MAKAMOSZ levélben és személyesen is felkereste F M és G P A-t azzal a kéréssel, hogy változtassanak döntésükön, de hajthatatlanok voltak. Ezt a kudarcot nem tudták feldolgozni. Így a személyi feltételek hiánya miatt a M-i CsSK Módszertani Központ kapcsolatügyeletét le kellett venni a kapcsolatügyeletek országos listájáról. A két kolléganő sorsát pedig továbbra is figyelemmel kísérjük, bár eddig semmit nem tudtunk tenni érdekükben.

A kapcsolatügyelet tulajdonképpen a nevelési tanácsadó egyik feladatából nőtt ki. A gyámhivatalok (akkor még másként hívták őket) felkérték a nevelési tanácsadót, vizsgálja meg a kapcsolattartási konfliktus miatt hozzájuk került családok tagjait, és írjon véleményt, tegyen javaslatot a megoldásra. Ehelyett gondoltam én jobb módszernek, ha a nevelési tanácsadó maga dolgozza ki a megoldás módszerét. Az első kapcsolatügyeletek is nevelési tanácsadókban jöttek létre a 90-es évek közepén(Budapest VII. kerület, Dunaújváros, Gödöllő, Tatabánya, Komárom, Békéscsaba, Pécs, Paks, BP. XX. kerület). Amikor végre, 10 év késéssel ratifikálták a gyermekjogokról szóló ENSZ Egyezményt, és megalkották a Gyermekvédelmi Törtvényt, benne a gyermekjóléti szolgálatokkal, akik keresték a feladataikat, jó megoldásnak látszott, hogy rájuk építsem a hálózatot. A Tüzér utcai eset azonban világossá tette számomra, hogy hiba volt. A nevelési tanácsadók játékokkal berendezett szobái, az ott dolgozó gyermekpszichológusok, gyermekpszichiáterek és pedagógusok jobb környezetet biztosítottak ehhez a munkához, mint a septében, szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítása nélkül felállított gyejók. Ez azért nem derült ki számomra mindjárt az elején, mert azok a kollégák jelentkeztek képzéseinkre, akik az átlagosnál nagyobb hivatástudattal rendelkeztek, és még ilyen körülmények között is színvonalas munkát tudtak végezni , mert hittek abban, hogy ez a szolgáltatás preventív jelentőségű. A rossz fordulat azután következett be, amikor a 15/1998.(IV.30.) NM rendelet 7/B§-a hatályba lépett. Az első hiba: az országosan bevezetett kapcsolatügyelet kifejezést kapcsolattartási ügyeletre változtatta, és a kapcsolatügyeletet ezen belül külön módszernek jelölte meg, miközben a gyakorlatban nem létezett más, csak kapcsolatügyelet, egységesen alkalmazott módszerrel. Addigra már rájöttünk, hogy a hozzánk kerülő ügyekben eredményes kapcsolattartáshoz elengedhetetlen a mediáció és a kapcsolattartási szintek alkalmazása, valamint gyakran a semleges találkozási hely biztosítása.

A rendelet félreérthető megfogalmazása viszont tág teret engedett a gyámhivatalok számára a módszer figyelmen kívül hagyásához. Ehhez persze kellett a gyámhivatalok és a gyermekjóléti szolgálatok sajátos viszonya is, ami nem egyenrangú partneri viszony tapasztalatom szerint. Amíg nevelési tanácsadó vezetőként a 30 év alatt sohasem fordult elő velem, hogy a gyámügyi előadó utasított volna arra, hogy mikor fogadjam a családot, és milyen módszert használjak, addig a rendelet után mint kapcsolattartási ügyelettel bizony nemegyszer megpróbálkoztak ezzel. Igaz sikertelenül, mert akár mint oktatásügyhöz tartozó intézmény, akár mint civil szervezet, könnyen „helyre tettem” őket. A gyermekjóléti szolgálatban dolgozó kapcsolatügyeleti mediátoroknak azonban sokkal nehezebb egy hatósági tudattal megáldott gyámügyessel megértetni, hogy ebben a témában ő a kompetens személy, legyen szíves tisztelettel felkérni az ügyben való közreműködésre anélkül, hogy beleszólna a szakember módszereibe. Mára teljesen eldurvult a helyzet. Ezért égetően fontos lenne az egységes protokoll, amit a gyámhivataloknak is tiszteletben kell tartania. Ezt akadályozta meg G P, Cs M, és dr. R M azzal, hogy „etikai kérdést” csinált abból, hogy a kapcsolatügyeleti mediátorok a saját listájukon keresztül is a munkacsoport rendelkezésére álltak, mert számukra fontos volt, hogy minél előbb elkészüljön a protokoll. Saját bőrüket és a gyerekek bőrét viszik a vásárra ugyanis nap mint nap, ha szabályozatlan körülmények között kell dolgozniuk.(Lásd a győri lövöldözést).

A Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden kapcsolattartási ügyelet a MAKAMOSZ protokollja szerint működjön. Aki nem tudja elfogadni, az nem fog szerepelni az országos listánkon. Inkább legyen minden régióban egy kapcsolatügyelet, de az garantáltan magas színvonalon működjön. Ahhoz sem ragaszkodunk, hogy a szociális ágazathoz tartozzunk. Mi csupán felajánlottuk a tapasztalatainkat annak érdekében, hogy a kapcsolattartási ügyeletnek elkeresztelt szolgáltatások is biztonságosan működjenek. De ezt nem kell elfogadni. A MAKAMOSZ elsősorban a kapcsolatügyeletek munkájáért felelős. Azok akik nem ezzel a módszerrel szeretnének dolgozni, fordulhatnak Cs M-hoz is. Azt is lehet, hogy kidobják a 20 éves tapasztalatot, és a spanyolviasz feltalálásával bíbelődnek. Annyival könnyebb dolguk lesz, mint nekünk volt, hogy most már puskázhatnak a kapcsolatügyelet kézikönyvéből is.


2008. március 16-án dr. Kardos Ferenc

a Kapcsolat Alapítvány és a

Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége elnöke


 



Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Linkgyűjtemény
Lovasterápia
MAKAMOSZ